Ezt jól kifőzték a „pannon-vizesek”!
A Pannon-Víz Zrt. a víziközmű-szolgáltatás biztosítása mellett kiemelt figyelmet fordít a szervezeti közösségépítésre, ezért munkavállalói számára lehetőségeihez mérten igyekszik közös feltöltődést nyújtó programokat biztosítani.
Ennek tükrében az elmúlt hétvégén megrendezésre került a Pannon-Víz Zrt. IV. Főzőversenye társaságunk munkavállalói és családtagjaik körében, ahol idén 13 csapat mutatta meg, hogy mennyire kiváló a sütésben, főzésben.
A rendezvényt Horváth Ottó a Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg köszöntőjével, majd látványos tűzoltó bemutató keretében a résztvevők ki is próbálhatták a tűzoltást az önkéntes tűzoltók felügyelete mellett.
A versenyen elkészült ételeket három tagú bíráló bizottság kóstolta és véleményezte, akiknek igazán nehéz dolga volt, hiszen minden csapat remekül szerepelt és kiváló ételeket mutatott be. A dobogó harmadik fokára ebben az évben az Anyagbeszerzési és raktározási csoport munkatársai léphettek, emellett a külön kategóriás házi készítésű sütemények között is az első helyen végeztek. Főétel kategóriában második helyezést Diszpécserszolgálatunk csapata nyerte el. A legfinomabb étel idén harcsapaprikás volt túróscsuszával, melyet a szőgyei vízműtelepünk munkatársai készítettek el rendkívül ízletes módon.
Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük, hogy együtt tölthettünk egy igazán jó hangulatú napot!
További fotók:
/Fotók: Borsi Viktória/