Feltárás nélkül újult meg a győri térséget ivóvízzel ellátó vezeték

A Magyar Kormány Energiaügyi Minisztériuma által a víziközmű szolgáltatók részére megnyitott un. fejlesztési és ellentételezési alapból rendelkezésre álló támogatásnak köszönhetően társaságunk megkezdte az üzemeltetésében lévő vezetékhálózatok felújítását. A nyílt közbeszerzési eljárásban kiírt pályázat nyertes vállalkozója első ütemben Győr és térségének egyik kiemelten fontos ivóvízvezeték-szakaszát újította fel. Az érintett csővezeték kitakarásos vezetékcseréje mind műszaki megoldásában, mind pedig bekerülési költség tekintetében túlmutatott az alkalmazott un. Nodig technológián.

 

  

 

A korszerű eljárás különleges jelentőséggel bír, mivel az érintett vezetékszakasz a Győr–Celldömölk vasútvonal alatt húzódik. A hagyományos munkálatok jelentős földmunkát és kivitelezési időt igényelnének, azonban ezzel a módszerrel a felújítás gyorsan és környezetkímélő módon valósult meg, miközben a vasúti közlekedés zavartalanul működhetett.

 

A felújítás során egy ivóvízminősítéssel rendelkező béléscsövet húztak be a régi nagy átmérőjű vezetékbe, amely forró hő hatására kifeszül és megszilárdul, így biztosítva az ellátás hosszú távú stabilitását. Az érintett szakasz kiemelt szerepet tölt be a térség vízellátásában, hiszen ezen keresztül jut el a víz a győrújbaráti 10 000 m³-es tározóba, amely a győri térség ivóvízellátásának egyik kulcspontja.

 

A beruházás keretében 37 folyóméter vezetékszakasz került megújításra, amely nemcsak a rendszer üzembiztonságát növeli, hanem hosszú évtizedekre elősegíti a térség zavartalan vízellátását.