Győri vízellátás története
Lépésről lépésre emelkedni, a haladás zászlaját fennen lobogtatni honpolgári kötelesség. Életrevaló társulatok, intézmények, mind megannyi tényezők egy város szellemi és anyagi műveltsége s jólétének emelése érdekében. És ki meri tagadni, hogy a vízvezeték akár közegészségi, akár közbiztonsági tekintetben Győr városát a haladás magasabb színvonalára emeli.
(Bierbauer Lipót 1884)
A vízszolgáltatás kezdetei
Győr város lakosságának vízszükségletét eleinte a házak udvarán, vagy a pincékben ásott kutakból, vagy a közterületen levő közkutakból biztosították.
Az 1703. évi telekkönyvi adatok szerint a város területén 120 ásott kutat tartottak nyilván. Későbbi időről nézve pontos telekkönyvi adatunk nincsen. Száz évvel ezelőtt a kutak számát 160- 180 -ra becsülhetjük.
Hosszú időn át érdekes színfoltjai voltak, és jelentős szerepet játszottak a lakosság vízellátásában a 'vizes talyigások' más néven 'lajtosok', akik a győri folyók vizével töltött nehéz taligájukkal naphosszat járták a várost, hogy ivásra, mosásra stb. szolgáló vizet adjanak el. A szolgáltatott víz azonban nem volt mindig megfelelő. Sokszor ihatatlan, néha még mosásra is alkalmatlan volt.
A lakosság panasza elsősorban a vizes talyigások ellen irányult, akik részben, hogy magukat igazolják, részben, hogy segítséget kapjanak munkájukhoz, 1882. július 11-én beadvánnyal fordultak a város kapitányságához. Ebben elmondták, hogy a Schlosser féle fakereskedés mellet kijelölt vízmerítő helyük igen rossz, itt csak ritkán tudnak a közönségnek megfelelő minőségű vizet meríteni.
Elhatározták ezért, hogy kézi szivattyúval és hozzávaló cső segítségével emelik ki a vizet a Kis-Dunából, amely így tisztább állapotban kerülne a lakossághoz A kérelmet a város tanácsa javaslattételre továbbította az 'Élvezhető ivóvíz előállítása iránt alakított bizottság' elé.
A bizottság elutasította a lajtosok beadványát, a 'nagyvízvezeték' létesítése iránti mozgalom valószínűsítette, hogy a 'nagyvízvezeték' el is készül.
Kezdeményezések a vízmű létesítésére
Budapesten 1868 óta volt Vízmű. Fővárosunk példája arra késztette a vezetőket és városunk lelkes polgárait, hogy változtassanak az akkori helyi vízellátás rendkívül elmaradott módján, mely állandó járvánnyal fenyegetett.
A köztudatban továbbra is elevenen élt a vízmű létesítés gondolata. Nyilván ennek eredményeként adta be ajánlatát Győr város tanácsához 1873 februárjában Gold és tsa pesti bizományi cég, a város területén tervezett vízvezeték építésére. Ajánlatának feltétele az lett volna, hogy a befektetett tőkéjének kamatát biztosítsa a város.
Kiemelkedő szerepet vállalt a vízvezetéki mozgalom ügyében Bierbauer Lipót, a város törvényhatóságának választott tagja, bencés tanár, aki emlékiratában a vízvezetékiműért kilenc évig folytatott küzdelmét írta meg.
Birbauer naplójából értesülünk arról, hogy T.R. Cramton angol mérnök 1875 áprilisában állt elő ajánlatával, mely a Kis-Dunából szivattyúzott vizet juttatta volna a vízvezetékbe, de Cramton rövidesen visszalépett.
Pénzügyi nehézségek miatt ismét jó időre elaludt az ügy, sőt fedezet hiányában a kérdés nem is mozdulhatott a holtpontjáról. Új mederbe kellett terelni a dolgokat. Ismét Birbauer Lipót volt a kezdeményező.
A kérdésben a helyi nagyiparosokhoz fordult, akik szívesen vállaltak érdekeltséget a vízvezeték megvalósításában. Terveket és előzetes költségvetést készíttetett, majd értekezletet hívott össze, ahol megalakult az előkészítő bizottság. A tervezett csőhálózat mentén fekvő házak tulajdonosait összeírták, és a vízfogyasztás szempontjából számba vehető 4317 szobából rövid idő alatt 1257 szobát jegyeztek fel.
Bierbauerék Győr tekintélyesebb polgárait igyekeztek megnyerni az ügynek, ők letek a vízvezetéki Rt alapítói: Ehler Antal, Hauzer Görgy, Dr Kautz Gusztáv, Khuen Héderváry Károly, Jerfy Antal, Mersich József, Müller Károly, Prágay Károly, Stirling Tóbiás, Széphegyi Jakab, Vázsonyi Lajos, Zittritsch Mátyás. Az alapítók a 150 000 frt részvénytőke céljából 1500 db 100 frt névértékű részvényt bocsátottak ki.
A Győri Vízvezetéki Rt. alakuló közgyűlése 1883. június 4.-én volt. Birbauer emlékiratában található az alakuló közgyűlésen elhangzott beszéd: ''sisrült városunk lakossága részére oly intézmény alapjait lerakni, amely jólétének emelésére, városunk kulturális fejlődésére nézve hatalmas emeltyűt fog képezni'
A készülő vízmű helyét is kijelölték: 'Kisúton megfelelő mennyiségben és minőségben található fenékvíz, mely ott kutakban összegyűjtve és gépi erővel a városba vezetve rendelkezésre állhat'.
1883. július 18-án a kút elkészült, próbaszivattyúzására is sor került. Zsigmondy Vilmos, a híres bányamérnök, mélykútfúró kapott megbízást a felülvizsgálatára. A kút megfelelőnek bizonyult.
Az igazgatóság 1883. augusztus 3-án tartott ülésén a következő építési tételekre adott megbízást:
- csövek szállítása- vittkovici vasöntő gyár
- víztorony építése - Koller János helyi építőmester, mint legolcsóbb ajánlattevő
- víztorony faburkolatának készítése és tetőfedése - Hets testvérek győri cége
- hidránsok és tolózárak szállítása - Breiteld-Danek prágai céget
- csövek, hidránsok és tolózárak lerakása Hauzer György és társa győri céget
- gőzgépek szállítása Breiteld-Danek prágai céget
- A vízvezetéki művet 1884. június 15.-én minden külső formaság mellőzésével üzembe helyezték.
A vízszolgáltatás hétköznapjai
A sajtó napról napra közölt híreket a vízvezeték működéséről, felszólításokat a háztulajdonosokhoz, hogy jelentsék be csatlakozásukat a hálózathoz. Alig egy hónappal az üzem megindulása után már 230 ház volt a hálózatra kötve.
1884-ben jelent meg Bierbauer Lipót Emlékirata, melyben a vízvezetéki műért egy évtizeden át folytatott küzdelmet írja meg a szerző: 'Lépésről lépésre emelkedni, a haladás zászlaját fennen lobogtatni honpolgári kötelesség. Életrevaló társulatok, intézmények, mind megannyi tényezők egy város szellemi és anyagi műveltsége s jólétének emelése érdekében. És ki meri tagadni, hogy a vízvezeték akár közegészségi, akár közbiztonsági tekintetben Győr városát a haladás magasabb színvonalára emeli.
Megkezdődtek az ivóvíz szolgáltatás hétköznapjai. A város közönsége a rendes szükségletnek többszörösét fogyasztotta. 60 l vízfogyasztást számítottak, ehelyett ebben az időben 170 l volt a bekapcsolt területeken az egy személyre eső fogyasztás. A hosszabb ideig tartó nyári szárazság alatt a vízszolgáltatásban zavaroktól tartottak, ezért éjjelre lefojtották a főcsöveket. A fogyasztók számának növekedésével vízszolgáltatásában állandósultak a zavarok.
A csőhálózat fejlesztése az első tíz évben éves átlagban 10% volt. A következő négy évben viszont összersen alig több mint 2%-os fejlesztést végzett a társulat.
A háttérben a város és az Rt. szerződési vitái álltak. Hosszú jogi huzavonák után végül is megegyezés született at Rt. és a város között: a részvénytársaság által üzemeltetett vízvezetéki mű a 1899-ben a város tulajdonába került.
Újabb vízmű létesítése
A kiskúti vízmű gyűjtőkútja körül még 1899-ben végzett próbafúrások alapján már nyilvánvaló volt, hogy a vízgyűjtőterület ezen a helyen hidrológiailag nem előnyös szerkezetű.
1903. október 1.-re elkészült a város északi peremén, a mai révfalui telep helyén egy 390 mm átmérőjű, 32 m mély próbakút, mely négy vízadó réteget nyitott meg.
1908-ban kezdődtek meg a vízmű bővítés további nagyszabású munkái. Új csővezetékeket fektettek le. A révfalui vasbeton víztorony 1910-re készült el. Térfogata 600 m3, Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár tervei szerint, a budapesti Wayss G. A. cég kivitelezésében készült el.
A víztornyot eredetileg a déli városrészbe (Nádorvárosba) tervezték, de a város törvényhatósága, szakértőjének javaslatával szemben határozott a toronynak Révfaluban való elhelyezése mellett. Eszerint a gépház és víztorony a fogyasztói terület azonos oldalára került, mely a nyomásviszonyokra kedvezőtlen hatást gyakorolt. Ezzel a kiskúti gépház és a Budai úti víztorony elhelyezésének hasonló hibáját a város megismételte.
|
|
|
A két világháború közti időszak
Egy 1913-ban készült, részletesen megindokolt fejlesztési tervezet újabb mélyfúrású kutat, szivattyú bővítést, nyomócső fektetést, és víztorony magasítást irányozott elő.
Az időközben kitört I. világháború jelentősen beleszólt a munkálatokba, csak az új kút és az új szivattyú valósult meg. A világháborút követő nyomasztó gazdasági romlást a vízművek is megérezte, éveken át nem volt beruházás.
A kormányzat a pénzügyi stabilitás megteremtése miatt 1925-ben, majd 1926-ban nagyobb dollárkölcsönt vett fel, amelyből Győr városa is kapott. A város a kölcsön jelentős részét a közüzemek továbbfejlesztésére, többek közt vízmérők vásárlására használta fel.
Ezekben az években a személyenkénti és naponkénti vízfogyasztás az országos átlagnál sokkal magasabb volt. Csak Szeged napi 274 1-es átlaga volt magasabb a győri 242 l/d fogyasztásnál. Ugyanakkor Budapesten 72 l, Debrecenben 78 l, Pécsett 80 l, Sopronban 72 l volt az egy főre eső napi fogyasztás. A fogyasztóhelyeken felszerelt vízmérők aránya Szegeden 5%, Győrött 12,6%-os, míg az említett többi városban általában 100%-hoz közeli volt.
Az 1930.-as évek gazdasági válsága a közüzemek működését sem kímélte.
A II. világháború után
1944-ben a szövetséges légitámadások fő célpontja a Vagongyár és a teherpályaudvar volt, de a bombák ezek távolabbi környékét is elpusztították. A Budai úti régi víztorony épségben maradt, pedig a célterület közepén volt. A révfalui víztorony környékét ért szőnyegbombázás során a tornyot nem találták el, de még a harmadik emelet is több m3 földet kapott. A fővezetékeket és az elosztóhálózatot is sok helyen érték találatok.
A háború után a két vízmű együttes napi átlagkapacitása 900 m3 volt, s az éves ivóvíztermelés 3,2 millió m3. A hálózat hossza akkor 78 km volt. Feltűnt a nagy hálózati veszteség (48,2%), melynek oka, hogy a vízbekötéseknek csupán 18%-a volt vízmérővel ellátott, s a fogyasztók legnagyobb része átalányt fizetett, melyet a lakás nagyságával arányosan róttak ki. 1952-ben már 78%-os, 1954-ben 84%-os, 1962-ben pedig 90%-os lett a vízmérő ellátottság.
A Mélyépítési Tervező Vállalat tervei szerint a Hídépítő Vállalat 1950-ben kezdte megépíteni a révfalui vízműnél a vas- és mangántalanító berendezést, miután az itt létesítendő további kutak ismét csak a megengedhetőnél nagyobb vas- és mangántartalmú vizet adtak.
A vastalanító szűrőtartályai, gépei, csövei Újpestről kerültek Győrbe az ottani 'Ister' vízmű leszerelésének következményeként.
Erzsébet ligeti víztorony
Az ötvenes években, a MÉLYÉPTERV által készített tervek alapján, a révfalui vízmű és az Erzsébet ligetben felépíteni szándékozott új víztorony közötti 500 mm átmérőjű főnyomócső-vezeték fektetését is elkezdték. Így végre hidraulikailag kedvezőbb helyre került a víztorony.
Az Erzsébet ligeti torony végleges hálózatra kapcsolása csak 1965. nyarán történt meg, miután elkészült az 500 mm átmérőjű főnyomócsőnek utolsó szakasza is. Tartályának térfogata 2000 m3-es. Sajnos a révfalui toronnyal hidraulikailag nem tudott együtt működni, így a régi torony kiiktatásra került.
Ekkor már folyamatban volt a VIZITERV-nél a város ivóvíz-fejlesztési programjának tervezése. Ennek lényege, hogy a révfalui vízmű mintegy 40000 m3/d -ra fejlesztendő vastalanítással, és a várost nyugatról megkerülő un. nyugati főnyomócsővel együtt. A következő lépés pedig a Nagy-Duna mellett létesítendő parti szűrésű vízmű, (Szőgyei Vízmű), és az onnét induló keleti főnyomó vezeték.
Szőgye Vízmű
Az 1950-es években világossá vált, hogy a Révfalu Vízmű műszaki és gazdasági okokból nem fejleszthető tovább. Az újabb vízmű létesítésének előtanulmányait a Földmérő és Talajvizsgáló Iroda végezte 1954-1956-ban. A terv Kisbajcs - Szőgye község környékét javasolta, ahol a Nagy-Duna árvédelmi töltésének közelében telepítendő parti szűrésű kutak építésével látta megoldhatónak a kérdést.
A Szőgyei Vízmű kiépítése 1975-ben kezdődött és 1980-ra került beüzemelésre. Ekkor a vízmű tisztítókapacitása az I. ütemnek megfelelő 20 000 m3/d volt. A víztermelés 1975-ben indult meg.
Szőgyén a Dunából származó víz egy természetes tisztítórendszeren jut keresztül, és így jut be a kutakba. Ezen folyamat alatt sok fizikai, kémiai és biológiai átalakulás zajlik le a parti sávban, aminek eredményeként ivóvíz minőségű vizet nyerhetünk. A Dunából a kutak felé áramló víz az iszapos hordalékrétegben biológiailag tisztul (lassúszűrőként működő biológiai szűrés zajlik le). A vízműtelepen vastalanítás folyik, légoxidációval, és nyitott gyorsszűrőkkel.
Tízezres tározó
1979-80-ban Győr város nyári csúcsfogyasz-tása elérte a 70 ezer m3/nap ivóvízmennyiséget, 40 ezer m3 /nap iparivíz termelés mellett. A meglévő magas-tározó kapacitást bővíteni kellett. Nagyságrendje első ütemben 10000m3-ben lett meghatározva. A MÉLYÉPTERV tervei alapján a Hídépítő vállalat kivitelezésében, a Győr melletti Sokorói dombság egyik magaslatán Ménfő-csanak és Győrújbarát községek határán megvalósult a téglalap alaprajzú vasbeton medence, töltővezetékkel, nyomásfokozóval.
Marcalvárosi víztorony
A nyolcvanas évektől Győr város vízellátási hálózata két nyomásövezeti rendszert alkot: a régi alacsony nyomású és az új lakótelepek (Marcalváros, Adyváros) építése során kialakuló magas nyomású övezet. Az alacsony nyomású övezet fogyasztás ingadozását az Erzsébet-ligeti 2000 m3-es víztorony és a Marcalvárosi víztorony 4000 m3-es alsó tartálya egyenlíti ki.
|
|
|
Szabadhegyi víztorony
2003. ban készült el Győr legújabb, immár ötödik víztornya: Működésével a József Attila utcától délre eső, magasabb fekvésű területen újabb emelt nyomású övezet jött létre. A torony negyvenöt méter magasságú, a felső részén 400 m3-es tartály, alul pedig egy 500 m3-es medence van kiépítve.
Jelenlegi állapot
Az iparivíz iránt egyre kevesebb az igény, a hálózat jelentősen lerövidült.
A városi vízhálózatot folyamatosan korszerűsítjük, igazodva az útfelújítások ütemezéséhez. A főnyomó vezetékeket, és a folyók alatti átvezetéseket korszerű csőbéleléses technológiával újítjuk fel.
A XXI. század elején tehát elmondható, hogy Győr vízellátása, a szolgáltatás, a vízbázisok védelme a kor szakmai színvonalának megfelelő.