Országos Víziközmű Szerelőversenyen vettek részt a Pannon-Víz Zrt. szakemberei
Immáron XXI. alkalommal került megrendezésre a Magyar Víziközmű Szövetség Országos Víziközmű Szerelőversenye, amelynek idén újra a Heves Megyei Vízmű Zrt. volt a házigazdája Egerben.
A több évtizedes múlttal rendelkező versenyen víziközmű társaságok és vízipari cégek csapatai mérték össze idén is szakmai tudásukat, rátermettségüket egy kétnapos verseny keretében.
A csapatoknak számos elméleti és gyakorlati feladattal kellett megbirkózniuk, amelynek megoldása meglehetősen széles körű ismereteket igényelt.
Az idei versenyen 30 csapat vett részt a megmérettetésben, ahol az első napon izgalmas gyakorlati feladatok várták a szakembereket a történelmi Egri Vár területén.
A feladatok között szerepelt közkifolyó szerelése mérősítéssel, cső anyag, hossz, átmérő és egyéb darabszám meghatározások, vízmérőcsere és tűzcsapszerelés. Ezen kívül vakon szerelési, hegesztési, szerelvénykirakós és digitális térképpel kapcsolatos feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek, valamint kötélhúzás is színesítette a versenyt.
A második nap az elméleti próbatételről szólt, ahol a csapattagok egyénileg mutathatták meg a víziközmű-szolgáltatásban elsajátított tudásukat.
Gratulálunk minden csapatnak, különösen Horváth Ferencnek, Kajtár Ákosnak, Legler Gábornak és Szabó Lászlónak, a Pannon-Víz Zrt. Kapuvár-Csorna Üzemmérnökség munkatársainak, akik Társaságunkat képviselték és az erős középmezőnyben végeztek a verseny során.
Ezúton is köszönetet mondunk, Samu Lászlónak, a Kapuvár-Csorna Üzemmérnökség üzemelésvezetőjének a csapat felkészítésében való közreműködéséért!